Kihalt a vadonban de Budapesten jól érzi magát a mhorr gazella
Egy, a vadonban már kihalt gazellafajból született új gida a Fővárosi Állatkertben: a mhorr gazella eredetileg Északnyugat-Afrikában volt őshonos, azonban természetes élőhelyéről teljesen eltűnt az 1970-es évekre, így csak állatkerti állományokban maradt fenn a faj.
Azonban összehangolt szaporítással még megmenthetők a mhorr gazellák – ezt bizonyítja, hogy néhány éve Marokkó déli részén újra lehet találkozni vadon élő példányaikkal egy olyan visszatelepítési programnak köszönhetően, aminek keretében állatkerti születésű egyedeket engedtek szabadon a faj egykori élőhelyén. A budapesti Állatkert 2007 óta vesz részt a tenyészprogramban, 2009 tavaszán pedig meg is született az első gida a fővárosban. Az itt született és nevelkedett állatok idővel átkerültek más európai állatkertekbe, az utóbbi időben pedig nem született új példány itthon a megfelelő tenyészállatok hiánya miatt. Tavaly viszont új tenyészbak, Taro érkezett Budapestre Lengyelországból – segítségével pedig meg is született a legújabb budapesti mhorr gazella május 10-én. Az első napokban még csak a gondozók láthatták az újszülött állatot, a napokban viszont már a látogatók előtt is újranyitották a Szavannaházat, aminek a kifutóján is feltűnt már a gazellabébi. Az Állatkert közleménye szerint a mhorr gazellák mellett egy másik ritka fajnál, a veszélyeztetett tarvarjaknál (Geronticus eremita) is új egyedek jöttek a világra. A három új tarvarjú-fiókával a fészkelőhelyükként szolgáló sziklapárkányon találkozhatnak a látogatók.
2023.05.29 21:34:38


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!