Keresik a késes ámokfutókat
Újabb támadás történt Németországban. Egy duisburgi fitneszteremben  két késsel felfegyverkezett férfi kezdett ámokfutásba. Az biztos rengeteg sérült van, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a késes támadásban hányan vesztették életüket. A német belügyminiszter eddig nem nyilvánította terrortámadásnak az esetet.
A Westdeutscher Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint két ismeretlen válogatás nélkül rátámadt a belvárosi edzőterem látogatóira. A sebesültek pontos száma és állapota nem ismert. Az biztos, hogy többen vannak, de még nem tudni, hogy mennyire súlyos a sérülésük – mondta a duisburgi rendőrség szóvivője a WDR-nek. Ugyanakkor a Spiegel Online hírportál ugyancsak rendőrségi adatokra hivatkozva azt jelentette, hogy többen súlyosan megsebesültek, a Bild című lap pedig a hírportálján arról írt, hogy legalább négy áldozata van a támadásnak – 20 és 30 év közötti férfiak –, és ketten valószínűleg életveszélyes állapotba kerültek. A Bild beszámolója szerint a rendőrség egyelőre ámokfutásként kezeli az ügyet. Az elkövetők az edzőterem öltözőjében elkövetett támadás után elmenekültek. Az elfogására indított műveletet az esseni rendőrkapitányság irányítja. A WDR helyszíni beszámolója szerint helikoptereket is bevetettek, és több belvárosi háztetőn mesterlövészek jelentek meg. A környék lakóit arra kérték, hogy ne menjenek ki az utcára.
2023.05.08 00:25:08


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!