Nem alapos a fellebbezés a Coronita Dokk biztonsági őrei fellélegezhetnek
Nem találta alaposnak a Fővárosi Ítélőtábla az ügyészi fellebbezést, így nem lesz perújítás a 2011-ben a Hajógyári-szigeten történt halálesettel kapcsolatban, amikor is egy fiatal férfit tizenkét évvel ezelőtt a Coronita Dokk nevű szórakozóhelyen a kidobóemberek egy vendéget összevertek, megalázták, majd kihúzták a Dunához és bedobták a folyóba.
Mint ismeretes a hajógyári haláleset ügyében 2016-ban mindkét vádlott biztonsági őrt felmentette a bíróság. Azaz nem vonhatóak felelősségre a rejtélyes halálesettel kapcsolatosan. A jogerős ítélet ellen a sértett édesanyja kezdeményezett perújítási eljárást arra hivatkozva, hogy jogi képviselőjüknél önként jelentkezett egy tanú, aki olyan körülményekről tudna beszámolni, amely a terheltek bűnösségének megállapítását eredményezhetné. A fellebviteli főügyészség kihallgatta a büntetésvégrehajtási intézetben büntetését töltő tanút, majd az ítélőtábla elrendelte a perújítást. A közleményük szerint azonban a tanú ellentmondásokba ütközött, amiket igyekezett elbagatellizálni, kitérő válaszokat adott, vagy arra hivatkozott, hogy már nem emlékszik pontosan minden részletre. Mivel a tanú vallomása nem volt hiteles és bírói bizonyossággal nem támasztotta alá a vádlottak bűnösségét, a törvényszék elutasította a perújítást. A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla is egyetértett az elsőfokú bírósággal, így nem találta a tanút hitelesnek és a bizonyítékokat alkalmasnak arra, hogy megállapítsák a két biztonsági őr büntetőjogi felelősségét. Így a vádlott biztonságiak fellélegezhetnek. A 2011-es rejtélyes haláleset így továbbra sem lett megoldva, a felelősök megúszták a gyilkossági ügyet és szépen csendben mosolyognak. Azonban egy család, egy édesanya gyászol továbbra is, aki elvesztette szeretett gyermekét, felelősök pedig nincsenek.
2023.05.08 10:36:20


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!