Valamire készül az orosz hadiflotta
Oroszország jelentősen megnövelte a rakétahordozó hadihajók számát a Fekete-tengeren az augusztus 24-i ukrán függetlenség napja előtt – közölte Natalija Humenyuk, az ukrán déli parancsnokság sajtóközpontjának vezetője egy vasárnapi tévéműsorban.
A szóvivő szavai szerint most öt olyan hadihajó – köztük tengeralattjáró – van a Fekete-tengeren, amely Kalibr típusú robotrepülőgépekkel van felszerelve. Amennyiben ma éjjel Kalibr-rakétákat vetnek be, az határozottan jelzi, hogy készek ezt a típusú fegyvert használni akkor is, ha drága és kevés van belőle – fogalmazott Humenyuk. Kifejtette még, hogy az oroszok a Herszon és Mikolajiv irányába vonják össze erőiket, mivel utóbbi a legyőzhetetlenség erődjének bizonyult, amely nem teszi lehetővé számukra délen az előrehaladást, és ez nagyon régóta kísérti őket. Az ukrán haditengerészet adatai szerint utoljára augusztus 1-jén rögzítettek öt orosz rakétahordozó hajót a Fekete-tengeren. Utána két-három tartózkodott ott, és csak augusztus elején nőtt négyre a számuk – fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda. A hírportál emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétvégi üzenetében jelezte: arra számítanak, hogy a jövő héten Oroszország valami különösen kegyetlen cselekedeteket fog elkövetni. Közben Mikola Lukasuk, az ország keleti részében lévő dnyipropetrovszki régió megyei tanácsának elnöke a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról tájékoztatott, hogy az orosz erők tüzet nyitottak a Zelenodolszk településre, aminek következtében az előzetes információk alapján hat polgári lakos sérült meg, köztük egy gyermek. Az orosz megszálló csapatok továbbra is terrorizálják közösségeinket. Uragan típusú rakéta-sorozatvetőkkel nyitottak tüzet a Krivij Rih-i járásban lévő Zelenodolszkra – írta a tanácselnök. Hozzátette: eddig annyit tudnak, hogy egy óvodában és több lakóépületben keletkeztek károk, az információkat még pontosítják.   ( N.A.)
2022.08.21 22:08:12


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!