A rászorulók harmada kap csak tűzifát
Magyarországon több mint kétszer annyian szorulnak szociális tűzifára, mint ahányan kapnak belőle. Mindez a Magyar Szociális Fórum vasárnap kiadott jelentéséből derül ki.
Az a 372 120 háztartás, amely elvileg 12 ezer forintos támogatásban részesülhet, nem biztos, hogy részesül is belőle, mert olyan feltételeket szabtak a segély fejében, amely nem a rászorultság elvén alapul. Ilyen, hogy határidőhöz kötötték az igénybejelentést. Eszerint, aki október 15-ig nem jelezte igényét, eleve kiesik a támogatottak köréből. A pénzt nem lehet a tüzelő kiszállítási díjára fordítani. A szállítási díjat saját zsebből kell fizetnie a rászorulóknak. Nem részesülhet támogatásban az, aki már kapott fűtési támogatást. A MSZF évek óta jelzi, hogy sokan, nagyon sokan kimaradnak a tüzelő-támogatásból, mások pedig kapnak ugyan, de nem eleget ahhoz, hogy kihúzzák a tél végéig. A szervezet üdvözli az alapvető jogok biztosának kezdeményezését, mely szerint „meg kell teremteni azokat a finanszírozási eszközöket, amelyekkel a hátrányos helyzetű önkormányzatok meg tudnak felelni törvényi feladataiknak és a rászorulók valós igényeinek” – áll a közleményben. Az MSZF szerint ezek a finanszírozási eszközök jelenleg nem állnak rendelkezésre maradéktalanul, ezért sok százezer család nem fog részesülni a támogatásban, jóllehet rá szorulna, sőt jogosult is volna rá. Azt szeretnénk, ha a kormány komolyan venné a családok támogatását, és nem csak konzultációs kérdéseket tenne föl róla, hanem cselekedne is azért, hogy ne kelljen fagyoskodniuk! – tartalmazza a Magyar Szociális Fórum vasárnap kiadott közleménye.  
2018.12.03 23:17:44


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!