Simonka mégsem működik együtt a nyomozókkal
Simonka panaszt tett és megtagadta a vallomás tételt egyelőre. Azaz a Fidesz politikusa az ígéretéhez híven mégsem működik együtt a nyomozókkal. Természetesen a politikus őrizetbe vétele szóba sem került, pedig ilyen maffia ügyeknél ez többnyire nem kérdés.
A Központi Nyomozó Főügyészség két hete mentelmi jogától megfosztott Simonka Györgyöt most nagy nehezen meggyanúsította. Mondjuk anno az MSZP-s alpolgármester Hagyó Miklós ügyében ennyire nem értek rá a nyomozók, sőt. Természetesen Simonka ügyében a kényszerintézkedés fel sem merült, pedig bűnszervezetben, azaz maffia által elkövetett csalás a gyanú ellene, amit ő irányított. Így alapból előzetesbe lehetne bárki ( más abba is kerül- a szerk. ) . Ahogy arról beszámoltunk, a parlament Simonka György mentelmi jogát október végén függesztette fel,  a Központi Nyomozó Főügyészség pedig bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben, amelyben Simonka is érintett lehet. Simonka a gyanúsítás ellen panasszal élt. Tagadta, hogy bármiféle bűnt követett el és vallomást sem tett. Szerdán írtuk meg, hogy Simonka György fideszes országgyűlési képviselő érdekeltségébe tartozó ingatlanokban tartott házkutatást a rendőrség. A főügyészségi közleményben most azt írják, 2018. november 12-én megérkezett az ügyészségre az Országgyűlés Elnökének értesítése Simonka György mentelmi jogának felfüggesztéséről  hozott országgyűlési határozatról. A Központi Nyomozó Főügyészség a héten a Nemzeti Nyomozó Iroda különféle egységeinek közreműködésével több helyszínen hajtott végre összehangolt nyomozati cselekményeket. A hatóságok számos ingatlanban tartottak kutatást, amely intézkedések során bizonyítási eszközöket, vagyontárgyakat foglaltak le. A megalapozott gyanú lényege szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot. A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség eddig 34 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik valamennyien szabadlábon védekeznek.  
2018.11.16 16:17:34


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!