Vádlott lett egy korrupt gázszerelő
Bajban a gázszerelő. Vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja az ügyészség azt a gázszerelőt, aki 10.000,- forintot kért egy nyírbátori családtól azért, hogy a gázórát ne szerelje le.
A vádirat lényege szerint a nyírbátori családnak tartozása keletkezett a gázszolgálgató cég felé, azonban ezt idővel sikerült rendezniük. Sajnos az ügyintézés elhúzódása miatt a gázszolgáltató intézkedett a szolgáltatás megszüntetése iránt is, és ezzel a feladattal megbízott egy korlátolt felelősségű társaságot. Az említett Kft. dolgozója a vádlott, aki társával megjelent a fogyasztó lakásában, és előbb az otthon tartózkodó egyik családtagtól, majd a hívásra hazaérkező háziasszonytól is 10.000,- forintot kért cserében azért, hogy a gázórát ne szerelje le, azaz gázszolgáltatást ne szüntesse meg. Közölte a háziakkal, hogy a jegyzőkönyvben azt fogja feltüntetni, hogy műszaki okok miatt nem tudta végrehajtani a gáz kikötését. A háziasszony nem volt hajlandó fizeni, és arról is tájékoztatta a vádlottat, hogy a tartozását már rendezte, ennek ellenére a vádlott a gázszolgálgatást megszüntette. Az ügyészség vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben börtönbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt a bíróságnak. A 2018. július 1. napján hatályba lépett új büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint a bíróság az ügyben előkészítő ülést fog tartani, amelyen a vádlott, védője és az ügyész vesz részt. Amennyiben a bűncselekmény elkövetését eddig tagadó vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor enyhébb büntetésre számíthat. Ebben az esetben az eljárás ezen az ülésen be is fog fejeződni, és nem lesz szükség a tanúk kihallgatására sem. - írta  Dr. Martossy György, mb. főügyész, Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Főügyészség.  
2018.09.23 20:03:50
További hírek Belföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!