hirdetés

A Sopron hazai pályán huszonhat ponttal nyert a francia ESBVA-LM együttese ellen szerdán a női kosárlabda Euroliga 11. fordulójában, ezzel továbbjutott csoportjából a negyeddöntőbe.

sopron kosárRoberto Iniguez együttese kiegyenlített első negyedet követően a második játékrészben tudott meglépni riválisától, amelyet a harmadik felvonásban tíz pont alatt tartott. A soproniak győzelmét a nagyszünet után nem fenyegette veszély.

A csapat szépen megvalósította az elképzeléseinket. Kisebb hibák ugyan akadtak, és a második félidőben is voltak megingásaink, de ilyen különbség, ilyen nehéz sorozat mellett nehéz végig teljes mértékben koncentrálni. Összességében elégedett vagyok! Sajnos elvesztettünk a következő időszakra egy fontos játékost a rotációból, melyet meg kell oldanunk.

A csoportból már továbbjutottunk, és nagyon közel vagyunk az Euroliga rájátszáshoz is, de még egy lépést meg kell tennünk. Jeca nélkül nehéz lesz, de a játékosaim tudják mi a feladat, és fantasztikusan, nagy motivációval dolgoznak. Óriási dolog lenne bejutni a legjobb nyolc közé! Szeretném megköszönni szurkolóinknak is, ahogy ma mögénk álltak, de remélem a jövőben még ennél is többen lesznek a mérkőzéseinken. Kérem, akik rendszeresen járnak, szóljanak másoknak is, hozzanak ki magukkal még több szurkolót! – olvasható Roberto Iniguez edző nyilatkozata a soproniak honlapján.

A Sopron egy hét múlva a belga Castors Braine együtteséhez látogat.