hirdetés

Eddig minden a tervek szerint megy. Vasárnap megkezdték a mentőcsapatok a Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat 12 tagjának és edzőjüknek kimentését és négy gyermek sikeresen kijutott. 20 óra múlva folytatódik a további kimenekítés.

 

thai mentésMa van a nagy nap – mondta a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn helyi kormányzó. Szerinte a fiúk készen állnak fizikálisan és mentálisan is, nagyon eltökéltek.

 

A területet lezárták, csak a mentőalakulatok vannak a helyszínen.  A mentés – amelyben 13 külföldi és öt thaiföldi búvár vesz részt – három-négy napot is igénybe vehet. A Bangkok Postnak egy névtelen forrás azt mondta, hogy négy csoportra osztva hozzák majd ki a gyerekeket és edzőjüket. Az elsőben négyen lesznek, a másik háromban pedig hárman. Az edző az utolsó csoportban van. Az nem világos, hogy ez azt jelenti-e, hogy ezeknek a csoportoknak a tagjai nagyjából egyszerre is indulnak-e.

 

Helyi idő szerint reggel tízkor kezdték meg a mentést, és akkor még azt mondták, hogy az első fiúk helyi idő szerint este kilenc körül (magyar idő szerint délután négykor) juthatnak csak ki. Ehhez képest bő két órával korábban az első két fiú már megérkezett a barlang kijáratához és nem sokkal későbba másik kettő is.  A barlang mellett felállított tábori kórházban vizsgálják meg őket, aztán a nagyjából 60 kilométerre levő régiós kórházba szállították őket.

 

A mentőterv minden részlete egyelőre nem teljesen világos, de a thai kormány azt bejelentette, hogy mindegyik gyerek két búvárral jön ki. A vizes részeken az egyik előtte, a másik mögötte úszik annak a vezetőszálnak a mentén, amit az elmúlt napokban telepítettek a barlangban az útvonalon. Ahol nagyon szűk részek lesznek, ott a palackokat leveszik a hátukról, és maguk előtt tolják majd.

 

Körülbelül 20 óra múlva a többi gyermek kimenekítése is folytatódik. Addig a buvárok készülődnek az újabb akcióra.