hirdetés

Elon Musk a Tesla vezére komolyan aggódik a mesterséges intelligencia  rohamos fejlődése miatt. Az Egyesült Államok Kormányzói Szövetségének legutóbbi találkozóján arról beszélt, hogy az MI törvényi szabályozását még azelőtt ki kell dolgozni, hogy arra szükség lenne.

 

elon muikMusk ennek érdekében 32 olyan kormányzóval beszélt, akiknek megvan a hatáskörük a szükséges lépések megtételére.

A törvényeket általában már azután hozzák, hogy sok rossz dolog történt. Az MI az egyik olyan kivételes ügy, amikor szabályozás terén proaktívnak, és nem reaktívnak kell lennünk. Mire reagálni kezdenénk, már túl késő lenne. A mesterséges intelligencia alapvető kockázatot jelent az emberi civilizáció létezésére.”

A Tesla-vezér szerint egy fejlett mesterséges értelem olyan frontokon is támadhat, amit el sem tudunk képzelni, nemcsak a gyilkoló robotokra kell gondolnunk. Például álhírekkel, manipulatív sajtóközleményekkel indíthat dezinformációs háborút, e-mail címeket tulajdoníthat el, vagy arra is ráveheti az embereket, hogy azt tegyék, amit szeretne.

Ez a jövőkép nemcsak a Terminátor miatt lehet ismerős, és Musk már évek óta beszél erről. Ennek érdekében alapította meg és finanszírozza a nonprofit OpenAI nevű mesterséges intelligencia kutatással foglalkozó céget, aminek célja, hogy kifejezetten az emberiség javára fordítsa a technológiát.

Nem Musk az egyetlen, aki tart a fejlett gépagyaktól. Stephen Hawking szerint a mesterséges intelligencia vagy a legjobb, vagy a lehető legrosszabb dolog lesz, ami az emberiséggel történhet, és a Microsoft-alapító Bill Gates is hasonlóan gondolkodik.