hirdetés

A Newcastle nyugati részén működő bűnbanda tagjai közül 17 férfit és egy nőt ítéltek el, összesen több mint 300 év szabadságvesztéssel sújtották őket.

szex bandaFiatal nőket és kiskorú lányokat szexre kényszerítő hálózat tagjait ítélték el Nagy-Britanniában, a nyomozás során alkalmazott módszereket azonban heves bírálatok érték csütörtökön a közvélemény részéről, kiderült ugyanis, hogy a rendőrség 10 ezer fontot (3,4 millió forintot) fizetett egy elítélt pedofilnak a bűnbanda felszámolásában nyújtott segítségért.

A hálózat 2011 és 2014 között kereskedett 14 és 25 év közötti áldozataival, akiket alkohollal vagy kábítószerrel bódított el, majd szexpartikon bocsátott áruba idősebb férfiaknak Nagy-Britanniában.

A Newcastle nyugati részén működő bűnbanda tagjai közül 17 férfit és egy nőt ítéltek el, összesen több mint 300 év szabadságvesztéssel sújtották őket, többek között nemi erőszak és emberkereskedelem vádjával. Soraikban bangladesi, pakisztáni, indiai, iraki, iráni és török származásúak is voltak, de többségük Nagy-Britanniában született.

A rendőrség eddig 278 áldozatukat azonosította, közülük húsz tett tanúvallomást a banda tagjai ellen, akikkel szemben több per is zajlott. Az utolsó szerdán ért véget. Az elítéltek között az áldozatok ismerősei és rokonai is vannak.
Az üggyel kapcsolatban csütörtökön fellángoltak a viták, miután kiderült, hogy a rendőrség beépített a hálózat soraiba egy büntetett előéletű gyermekmolesztálót, akinek tízezer fontot fizetett ezért.

Steve Ashman, Northumbria rendőrfőnöke védelmébe vette az intézkedést, és hangoztatta, hogy az informátor segítségével tudtak lecsapni a bandára.

A National Society for the Prevention of Cruelity to Children (NSPCC) gyermekvédelmi szervezet viszont elítélte a rendőrség módszereit, szerinte ilyen esetekben nem lenne szabad bevonni erőszaktevőket.
Nem ez volt az első eset Nagy-Britanniában, hogy hasonló hálózatot buktattak le. 1997 és 2013 között Rotherhamben legalább 1400 gyereket zsákmányoltak ki szexuálisan. Egy másik bandát, amely 13-15 éves lányokkal kereskedett, néhány évvel ezelőtt Rochdale-ben számoltak fel.