hirdetés

Kilencvenezerért árulták felnőtteknek az érettségit az egyik alapítványi iskola vezetői Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hat ember ellen javasol vádemelést – közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

érettségiSimon Béla úgy fogalmazott, a leleplezett bűnszervezet alapítványi iskolát működtetett annak érdekében, hogy támogatáshoz jusson. Érettségi vizsgára felkészítő oktatást hirdettek felnőtteknek és személyenként ötezer forintért vásárolták meg mintegy négyszáz állítólagos tanuló adatait. Akinek szüksége volt rá az kilencvenezer forintért akár egy érettségihez is lazán hozzájuthatott.

A NAV az iskola tizenhat telephelyén tartott házkutatást. A bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolt bűnbanda tagjai akár tizenhat év börtönt is kaphatnak. A nyomozók  két férfi és négy nő ellen javasolnak vádemelést.