hirdetés

Gyereket kényszerített szexmunkára a háromfős nyíregyházi bűnbanda. A gyanúsítottak közt van egy 15 éves fiú is.

szexmunkaA Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályának munkatársai 2017. augusztus 8.-án Apagy külterületén, illetve magyi otthonukban elfogták a 39 éves B. Matildot, a 20 éves P. Józsefet és egy 15 éves fiút, akik a megalapozott gyanú szerint egy gyermekkorú lányt prostitúcióra kényszerítettek.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a lányt a közelmúltban külföldre vitték, ahol bántalmazással rávették arra, hogy idegen férfiakkal anyagi ellenszolgáltatásért létesítsen szexuális kapcsolatot. A sértettnek a szexuális szolgáltatásaiért a gyanúsítottak által meghatározott összeget kellett kérni, amit aztán teljes egészében elvettek tőle és saját megélhetésük biztosítására fordították.

A rendőrök B. Matildot, P. Józsefet és 15 éves családtagjukat kerítés, valamint gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.