hirdetés

Teljes a csend a cigaretta jövedékiadó-emelése kapcsán azóta, hogy lejárt a uniós határidő.Sem a Nemzetgazdasági Minisztérium, sem az Európai Bizottság sem lépett azóta, hogy emelni kell a cigaretta jövedéki adóját.

cigi-sikeradoA szabály úgy szól, hogy a jövedéki adó mértékének el kell érnie a cigaretta súlyozott átlagárának legalább 60 százalékát, és minimum 90 eurót. Ha azonban egy országban ezer szálanként legalább 115 eurót szednek be ezen a jogcímen, akkor nem kell teljesíteni a 60 százalékos kritériumot.

A rendelet 2011-es, a megfelelés érdekében nyolc ország – köztük Magyarország – átmeneti időszakot kapott idén január 1-ig. A végső határidő azonban március volt, ugyanis akkor határozta meg az unió az egyes országok súlyozott cigaretta átlagárát.

Most vagy a szaktárcának kellene emelnie az adó szintjét, vagy az EU-nak kellene eljárást indítania az ügyben. Korábbi megkeresésünkre sem az NGM, sem az Európai Bizottság nem válaszolt, vagy legalábbis nem érdemben.

Született egy európai uniós tanulmány is, amely dohánytermékek további áremelésére hívja fel az egészségpolitikai döntéshozók figyelmét.