hirdetés

Kis híján megölte halott férje édesanyját egy hevesi nő, mert a 84 éves asszony nem volt hajlandó több pénzt adni. Csupán egy jól irányzott harapás mentette meg az idős nő életét. 

 

párnaAz idős asszony és menye azután is jó viszonyban maradtak, hogy a néni fia, azaz a nő férje elhunyt. A 84 éves nyugdíjas még anyagilag is támogatta menyét és három dédunokáját, olyannyira, hogy az anyós bankszámlájához a meny is hozzáfért, le is emelt róla az évek során 3 millió forintot, abból élt ő és a három gyermeke.

A nő aznap is éppen pénzért indult volt anyósához, akinek azt mondta, hogy voltaképpen nem is saját magának, hanem nagyobbik fiának, azaz az idős nő dédunokájának lenne szüksége gyorsan 200 ezer forintra, hogy abból fedezhessen egy szabálysértési büntetést. A nyugdíjas asszony azonban ekkor megmakacsolta magát, és közölte, hogy nem ad több pénzt.

Menye ezen úgy begurult, hogy megragadott egy közelében lévő párnát, az asszony arcára szorította, és ordítva követelte anyósától a pénzt, miközben folyamatosan szidalmazta és fenyegette.

Ha nincs kétszázezer forint, akkor most meghal! – kiáltotta a nőnek. Lehetséges, hogy sikerült volna a brutális gyilkosság, ha anyósa az utolsó pillanatban bele nem harap ámokfutó menye kezébe.

A nő ma emberölés kísérlete miatt két évet kapott, ugyanis kiderült, hogy a nő olyan durván fojtogatta a nyugdíjas nénit, hogy az asszony életveszélyben volt. A meny és az az ügyvédje elfogadták az ítéletet, az ügyész azonban súlyosbításért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.