hirdetés

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták azt a 27 éves férfit, aki megtámadott egy fiatal lányt Győrben és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

 

előállítás 058Győrben az egyik szórakozóhely előtt, garázdaság miatt intézkedtek a rendőrök és a helyi polgárőrség tagjai 2018. február 10-én a hajnali órákban, amikor hangos női sikítást hallottak a közelből. A járőrök azonnal futva elindultak a sikoltozás irányába és a távolban két személyt vettek észre. Amint közelebb értek látták, hogy egy férfi, egy fiatal lányt tart lefogva. A lány sikoltozva próbált szabadulni támadója szorításából. A rendőrök rákiáltottak a férfira és felszólították a cselekményének abbahagyására, azonban a támadó a lányt ellökte és futva elmenekült a helyszínről. Az egyik járőr a sértetthez rohant, míg a másik két rendőr a menekülő férfi után szaladt. Többször megállásra szólították fel, de a támadó ennek nem engedelmeskedett. A rendőrök az erőszakoskodó férfit rövid időn belül utolérték és elfogták. Az egyenruhások kérésére a szórakozóhelynél tartózkodó polgárőrök szintén a sértetthez siettek és megpróbálták megnyugtatni a rémült fiatal lányt, akit végül a mentők kivizsgálásra kórházba vittek.

A rendőrök a 27 éves férfit a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol – őrizetbe vétele mellett – szexuális erőszak bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrség a nyomozás során – 2018. február 12-én – előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a szülőket, hogy a fentiekhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsokat. Ha a fiatalkorú gyermeknek engedélyezik az éjszakai „kimaradást”, elengedik az éjszakai szórakozóhelyre, vigyék el oda, tájékozódjanak a helyről és menjenek is érte! Ha a szülő nem tud a gyermekért menni, tanítsa meg neki, hogy a hazajutáshoz hívjon taxit! Ismerjék meg azokat a barátokat, akikkel gyermekeik szabadidejüket töltik! Lehetőség szerint ne csak őket, hanem szüleiket is ismerjék meg, tudják azt, hogy hol laknak, mi a telefonszámuk!