hirdetés

Két szolnoki halt meg nyugat-nílusi láz miatt az idén és húszan kapták el a rettegett kórt. Aggodalomra semmi ok, most ez a halálos veszély nem áll fenn, mert hideg van.
szunyog_fertozesAz egészségügyi államtitkárság szerint két idősebb férfi halt meg a betegségben Szolnok megyében, bár több, különböző krónikus betegségben szenvedtek, mindkettejüknél a nyugat-nílusi láz volt a legsúlyosabb formája a betegségnek.Vírusos agyvelőgyulladásuk alakult ki, aminek következtében meghaltak.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ friss jelentése szerint a vírus miatt 26-an meghaltak, köztük van a két magyar is.

A Weborvos hétfői cikke szerint idén június 1-je és november 9-e között összesen 202-en fertőződtek meg az Európai Unió tagországaiban a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi lázzal, Magyarországon pedig 20 megbetegedést jelentettek. A fertőzés következtében Romániában haltak meg a legtöbben.

A nyugat-nílusi láz szezonja Magyarországon általában június-augusztusban kezdődik és novemberig tart, vagyis a szezon már véget ért, így óvintézkedésekre nincs szükség – közölték.