hirdetés

Kegyetlen vérlázító és embertelen kilakoltatás. Pécsett egy 55 éves nőt a beteg, önellátásra képtelen fiával együtt tettek utcára. Az édesanya és nyitott gerinccel született gyereke az utcára kerültek, nem tudták, hol húzzák meg magukat, végül ideiglenesen egy ismerősük ajánlott fel nekik szállást.

 

beteg gyerekkel lakoltatták ki PécsA pécsi nő házát hiteltartozás miatt árverezték el. A hitelből beteg gyereke speciális kezeléseit fizette. A most 21 éves fia ugyanis nyitott gerinccel született, a gyereket újszülött korában újra kellett éleszteni, amitől egy időre lebénult. Ötéves korában epilepsziás tünetei voltak.

A nő férje később elhagyta a családot, a férfi a hitel törlesztéséből is kiszállt, 2014 óta nem tudta fizetni a kölcsönöket, így halmozódott fel a hiteltartozás. Az önellátásra most is képtelen fiú kezelése nyugodt környezetet igényelne, édesanyja ezért is félti őt a kilakoltatás következményeitől.

A nő minden kilakoltatási végzés ellen fellebbezett, eleinte még bízott abban, hogy mégsem lakoltatják ki őket. Egy otthonvédő csoport ugyanis mellé állt, de a végrehajtással szemben ők sem tehettek semmit.

Az asszonyt és fiát végül a helyi kapitányságra vitték. Órákkal később jelentkezett egy ismerősük, néhány napig náluk meghúzhatják magukat de nem tudni, hogyan tovább.